Az egykori Növényélettani Tanszék

Utolsó módosítás dátuma : 2016. szeptember 27.

rövid története

A növényélettan és a kísérletes növénytani tárgyak oktatása, az élettani és funkcionális ökológiai kutatás kezdetben az 1949-ben megalakult Növénytani Tanszék szervezeti keretei között folyt.

Az oktatott tárgyak száma, és a kísérletes növénytani tudományos munka volumene 1990-es évekre már meghaladta a meglévő szervezeti kereteket. Ennek megfelelően a főiskola tanácsa 1997. november 1-től létrehozta a négy fő oktatóval és két fő laboránssal működő Növényélettani Tanszéket, amely már a megalakulásától kezdve jelentős laboratóriumi és infrastrukturális kapacitással rendelkezett. Ennek a háttérnek a kialakítása elsősorban Suba János tanszékvezető főiskolai tanár és Dulai Sándor adjunktus intenzív fejlesztő munkájának köszönhető. A tanszékalapítás feltételeinek megteremtésében áldozatos munkát vállaló Suba János 1996-ban nyugdíjba vonult, így a tanszék vezetésére Lehoczki Endre egyetemi tanár kapott megbízást.

1997-ben a tanszék személyi állománya a következőképp alakult:
Lehoczki Endre egyetemi tanár, tanszékvezető,
Dulai Sándor főiskolai adjunktus;
Légrády György főiskolai docens;
Marschall Marianna főiskolai adjunktus;
Molnár István, gyakornok;
Prónay Judit, laboráns.

Lehoczki Endre távozása után a tanszék vezetését 2000-től Mustárdy László egyetemi tanár vette át 2007-es lemondásáig, amivel párhuzamosan Dulai Sándor személyében javaslatot tett az új vezető személyére. Mustárdy László nyugalmazásáig továbbra is a tanszék állományában maradt. 2001-ben az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetébe távozott a korábban hallgatónk és munkatársunk Molnár István, Légrády György (2011) és Prónay Judit (2012) pedig nyugalomba vonult. 2005-ben érkezett a tanszékre Tarnai Réka laboráns, 2012-től pedig Szopkó Dóra kapott tanársegédi kinevezést. Hilyákné Kadlott Mária laboráns 2014-től gyarapítja személyi állományunkat. A tanszék pályázati finanszírozású kutatásait az utóbbi időszakban négy szerződéssel alkalmazott tudományos munkatárs is segítette. 2008. január 1-től a tanszék vezetésére Dulai Sándor kapott megbízást. Napjainkig a stressz- és ökofiziológiai, funkcionális ökológiai kutatásokat megalapozó olyan széles infrastrukturális fejlesztések történtek, amelyek a tanszéket színvonalas oktató és kutató munkára egyaránt alkalmassá teszik.
2016. július 1-én összevonásra került a Növénytani és Ökológiai Tanszékkel

A tanszék személyi állománya 2016-ban:
Dulai Sándor főiskolai tanár, tanszékvezető;
Marschall Marianna főiskola tanár;
Szopkó Dóra tanársegéd;
Hilyákné Kadlott Mária laboráns;
Kádárné Tarnai Réka laboráns.


< Vissza